Bitef

értékein, az utókornak fájóbb, keservesebb. Zsivago doktor krisztusi alkat, de csak annyiban, amennyiben az általános emberit képviseli. Az isteni pallos nem az övé; „soha életemben nem igyekeztem meggyőzni és kényszeríteni senkit”, mondja a regényben. Gondolhatnánk, a színdarabíró Szikora - aki egy társulatnak írta, a színművet -, abban tévedett, hogy ezt a szerepet ebben a társulatban senki sem tudja eljátszani. Szerintem azért nem tévedett, mert ezt a szerepet, ahol a főhős nem cselekvő narrátor, ahol platóni monológokat kell elmondania, ma senki sem tudja eljátszani Magyarországon. Latinovits tudta volna; egy olyan egyéniség, akinek szémélyisége átsüt mindenen. Noha Szikora a színművet egy társulatnak írta, nem alkudott meg semmiben. S az előadás őt igazolta. Igaz, hogy némely szerepet nem lehetett egyenértékű szereplőkre kiosztani, igaz, hogy hangsúlyok, mozdulatok megbicsaklanak, de a magasra tartott mérce magasra emelte az előadást. Olyan magasra, amilyenre ma alighanem egyetlen magyar társulat sem képes. A sztárszínészek sorával rendelkező Katona József Színház sem, az évtizedes hagyománnyal rendelkező kaposváriak sem. Színészt Magyarországon ma vagy színházi közösség, vagy a film nevel. A szolnokiak második éve járják a maguk útját, s ha lesz még két nyugodt, alkotó évük, ott lesznek a legjobbak mellett. □ Gyurkó László, Új tükör 1988, jan. 24,